Egy vásár története...írta: az élet...és a mesemondó...

…hol volt, hol nem volt, élt a városban két lány, az egyiket nevezzük Ritának, a másikat Erikának. Egy nap Erikát meghívták egy kézműves vásárba, aki magával hívta,barátnőjét, Ritát.

Az elmúlt három hétben éjt nappal azon dolgoztak, hogy legyen mit árulniuk a vásárban. Már nagyon várták, Rita azért mert már régen vásározott, Erika meg azért mert ez volt az első vására.

Egymást biztatva, optimistán beültek a kocsiba és elmentek a vásárba. Kipakoltak, ami nem kis munka volt, mert a két asztal, amit szereztek, annak a cipelése a kocsitól a helyig, felért volna egy órás kondi edzéssel, nem kell mondanom ugye, hogy mind a két lánynak az izma csak úgy dudorodik mára az izomláztól. De ez mind semmi. Kilenc órára kipakoltak, szép sorra a többi vásározó is megjött, körbe mentek, ismerkedtek. Nagy izgatottan várták az első vásárlókat, igaz kicsit fújt a szél, de azért sütött a napocska. Tíz órakor már leültek, címkéztek, nyugta tömböt írogattak, beszélgetek és még mindég várták a vásárlókat. Tizenegy órakor még mindég beszélgettek, és nem győztek az asztaluk körül ugrálni, hogy felvegyék a portékánkat a földről, amit a szél lefújt, és ha hiszitek, ha nem, még mindég várták a vásárlókat. Délben még jobban feltámadta a szél, még többet ugráltak, még több portékát portalanítottak, és még … mindég várták a vásárlókat.

Egy órakor megebédeltek a szabadban, és még…mindég várták a vásárlókat. Kettő órakor jött egy nagyobb széllökés, ami eldöntött minden, nem csak a portékákat döntötte fel századszorra is, hanem a kitartásunkat is a szél. Összepakoltak, és haza mentek, lefeküdtek, pihentek, és nem keresték magunkba a hibát, mert hiába a vásár, hiába mész ki eladni…ha nincs senki, aki meg vásárolja, mert itt nem volt senki. Nem is tudtak róla, hogy volt itt egyszer egy kézműves vásár. És itt nem a vásárló volt a hibás, hanem a szervezés volt ilyen. Mert honnét is tudták volna....?

Itt a vége, fuss el véle.

De azért készültek képek is, íme egy: