Ugrás a fő tartalomra

Nyár van...meleg van...avagy egy postai történet

...a mai nap elmentem a postára feladni egy csomagot. Nagyon hamar sorra kerültem, mivel a postán alig voltak ebben a nagy melegben. Mikor sorra kerültem, illedelmesen köszöntem a hölgynek, -Jó napot kívánok!- aki az ablak mögött ült. (Tudomásom szerint, itt a nagy postán, kettő óra körül váltják egymást a postán dolgozó hölgyek, én olyan fél háromkor tértem be a postára. Szeretek ilyenkor bemenni, mert már tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor az ott dolgozó hölgyek, még frissek és gyorsak.) A köszönésem utáni következő mondat ez volt...-Számlát is szeretnék kérni a feladóra!...közben nyújtottam a kis csomagot, hogy elvegye tőlem. (hozzáteszem, már lassan meg kell változtatnom a lakcímkártyámon szereplő címet, a posta címére, annyit járok oda) Na de...a hölgyike mér, címkézi a csomagomat, és ragasztja rá a bélyeget, majd oda nyújtja nekem az ajánlott küldemény szelvényemet (amit a csomaggal együtt adtam be) és egy nyugtát. Mire én mosolyogva közlöm vele: - Számlát kértem róla. Mire ő: vissza veszi a papírokat, elő veszi a kis csomagomat a fiókból, és elkezdi dobálni egyik oldaláról a másikra. Csak lestem? Mi van? Én vagyok a hibás, hogy ő nem azt teszi amire kértem? Nem szóltam, vártam, mi jöhet még. Egyszer csak megkérdezi: -feladóra? (??????) ...hát nem ezt kértem...nem ezt mondtam? Gondolkodóba estem...Jézusom, talán nem magyarul beszéltem hozzá...ezért kérdezz vissza, de hamar rá jöttem, hogy csekély idegen nyelvi tudásommal ezt nem tehettem...így válaszoltam: -Igen!
Majd hölgy elkezdte a munkáját...készítette a számlámat...és közben jókora nyomásokat gyakorolt a kis csomagomon...elől, hátul. Mintha rajta akart volna bosszút állni! Még jó, hogy jól kitömtem! :))) Amit ő nem tudhat!
Több ideig tartott a nyugta törlése a gépből, mint a számla elkészítése. Kivártam...nem csak én, hanem a mögöttem álló emberek is, mert addigra már sor alakult ki. Hölgyike készen lett a számlával...oda nyújtja...rám néz...és ennyi! 
Semmi elnézést, bocsánat a kellemetlenségért...semmi! Még elköszöni sem! Mosolyogva ránéztem: -és illedelmesen elköszöntem. Nagyon nyugodt és kíméletes hangnemben és nagyon, de nagyon lassan...hogy lássam a hölgyön, és hogy ő is lássa, hogy én tudom...hogy kettőnk közül ő volt az, aki nem jó bugyit húzott fel aznap magára.
Beszólhattam volna legalább háromszor neki, de nem tettem, betudtam annak,... most kezdte a műszakot, ő is ember...tévedhet...elkalandozhat...de hogy a csomagot miért kellett neki dobálnia, nyomkodnia...ezt nem értettem meg. Ez azért sértett egy csöppet! Már írtam a csomagom címzettjének, hogy ha megkapja...valószínű ki kell vasalnia a benne található ajándékomat! Mert még azt is elképzelem ezek után, hogy amikor elmenetem a postáról...újból kivette a ki csomagomat...és még jól meg is taposta!

Megjegyzések

ManóMérce üzenete…
Nem szeretek a "nagy postára" járni, a Barátság városrészben lévőben sosem kellett morognom. Kedvesek, mosolyognak, sőt még viccelődünk is. Épp ma beszéltük a kolléganőmmel, - ő is sokat jár postáért -, hogy a nagyban nem csak mogorvák, de általában lassan is dolgoznak, amíg én állok az ablaknál pletyóznak, vagy mást csinálnak, csak velem nem foglalkoznak. Tisztelet a kivételnek, sajnos ez nagyon kevés. Számomra nem válasz, hogy keveset keresnek, mert nem én tehetek róla.
Névtelen üzenete…
Visszajelzés. A főnökök nem tudják, hogy a beosztott bunkó és lusta, ezért szépen le kell írni nekik két mondatban.
Tudom, az ország egyik legnagyobb ügyfélszolgálata a miénk és a nagyfőnököknek érdeke, hogy az ügyfél elégedett legyen, úgyhogy kell a visszajelzés, hogy lehessen változtatni. :)
Én a helyedben nem mószerolósan, hanem kedvesen megírnám egy emailben...
Puszi,
Z. Ági
erikastyle üzenete…
Kedves ManóMérce! Jó lenne találkozni személyesen is...érdekkelnek a munkáid! Ha van kedved hozzá jelentkezz! :)))

Drága Ágikám!
Igen, igazad van...de nekem megfordult valami a fejemben és pont ezért nem is szóltam...mivel hallottam a híradóban, hogy a postai dolgozók közül is küldenek el embereket...arra gondoltam, hogy lehet, hogy ez a hölgyike ép most tudta meg, hogy ő az egyik, akit elküldenek? Nem tudom...! :))) Ezért nem is szóltam...tudom milyen munkanélkülinek lenni! Nem kívánom még ennek a hölgynek sem! :)
Puszikálak! Erikád

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

 Újraszalvéta.  Újraszalvéta egybe írva, de csak is azért, mert újra és újra használhatód.  Környezetkímélő, hulladékmentes, higiénikus, frissentartó csomagoló. Ne használjunk többet fóliákat, nejlon zacskókat, szalvétákat.  Én 2019 nyár óta nem vettem szalvétát, fóliát, alufóliát, nejlon zacskót. Itt egy praktikus csomagolóanyag, amit hosszú időn keresztül tudsz használni.  Ismerd meg az újraszalvétát:  - Szendvicsek, uzsonnák, tízóraik csomagolására alkalmas. - Külső oldala: mintás 100% pamut vászon anyag - Másik oldala: PUL anyag, ami környezetbarát, élelmiszerbiztos, frissentartó, könnyen kezelhető, száraz és nedves ruhával letörölhető anyag.  - Tépőzárral záródik.  Válassz a kínálatból, ami nem lesz egyszerű, mert rengeteg szebbnél szebb pamut vászon anyagból készítettem el őket.  Minden korosztálynak ajánlom. 

Újabb Angyallal találkoztam....és hogy mi készül?

Egy újabb Angyallal találkoztam, Nagyon szépen köszönöm Zsuzsinak a könyv másolatát és lemezt is! Nagyon szerettem volna ezt a könyvet...mivel most tanulok horgolni, az alapokat már elsajátítottam, most már csak a trükkök és a gyakorlat vár rám. :) Általában ha megszeretnék valamit tanulni, és érzem hogy van rá egy csöpp kis tehetségem, egyből bele vágok a közepébe...most is ez történt. Ezt a szép kendőt kezdtem el horgolni...igaz én felcseréletem a színeket, de már várom, hogy készen legyen. A könyv is nagyon hasznos, sok kis apróságot tanultam belőle, amire nem is gondoltam első körben. :)))  A kendő innen származik: http://szeretekhorgolni.com/horgolas_mintak/kek-hullam-horgolt-kendo Mintája:

Bevásárló zsák

Újra és újra használható bevásárló ÖKO tasakok, a nejlon zacskók helyett. Pamutvászon és tüll anyagból készültek. Bevásárlás alkalmával vidd magaddal, pékárú, gyümölcs, zöldség, magvak...stb vásárlására alkalmas. A tüll anyagon keresztül pedig látni mit vásároltál így a pénztárnál nem kell kipakolni belőle. Ha ragasztó címkét kell rá tenni, akkor pedig a pamutvászon anyagra ráteheted, otthon meg leveheted róla. Teteje zsinórral összehúzható. Készült hozzá egy tépőzáras összefogató, ezért kis helyen is elfér, akár a táskádban, otthon pedig a fiókban. A szett 3 db-os Nagy: 25x33 cm Közepes: 20x28 cm Kicsi: 15x22 cm Tisztítása: mosógépben, vasalható. Megvásárolható a meska oldalamon: Link: https://www.meska.hu/Shop/index/8651