...a mai nap elmentem a postára feladni egy csomagot. Nagyon hamar sorra kerültem, mivel a postán alig voltak ebben a nagy melegben. Mikor sorra kerültem, illedelmesen köszöntem a hölgynek, -Jó napot kívánok!- aki az ablak mögött ült. (Tudomásom szerint, itt a nagy postán, kettő óra körül váltják egymást a postán dolgozó hölgyek, én olyan fél háromkor tértem be a postára. Szeretek ilyenkor bemenni, mert már tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor az ott dolgozó hölgyek, még frissek és gyorsak.) A köszönésem utáni következő mondat ez volt...-Számlát is szeretnék kérni a feladóra!...közben nyújtottam a kis csomagot, hogy elvegye tőlem. (hozzáteszem, már lassan meg kell változtatnom a lakcímkártyámon szereplő címet, a posta címére, annyit járok oda) Na de...a hölgyike mér, címkézi a csomagomat, és ragasztja rá a bélyeget, majd oda nyújtja nekem az ajánlott küldemény szelvényemet (amit a csomaggal együtt adtam be) és egy nyugtát. Mire én mosolyogva közlöm vele: - Számlát kértem róla. Mire ő: vissza veszi a papírokat, elő veszi a kis csomagomat a fiókból, és elkezdi dobálni egyik oldaláról a másikra. Csak lestem? Mi van? Én vagyok a hibás, hogy ő nem azt teszi amire kértem? Nem szóltam, vártam, mi jöhet még. Egyszer csak megkérdezi: -feladóra? (??????) ...hát nem ezt kértem...nem ezt mondtam? Gondolkodóba estem...Jézusom, talán nem magyarul beszéltem hozzá...ezért kérdezz vissza, de hamar rá jöttem, hogy csekély idegen nyelvi tudásommal ezt nem tehettem...így válaszoltam: -Igen!
Majd hölgy elkezdte a munkáját...készítette a számlámat...és közben jókora nyomásokat gyakorolt a kis csomagomon...elől, hátul. Mintha rajta akart volna bosszút állni! Még jó, hogy jól kitömtem! :))) Amit ő nem tudhat!
Több ideig tartott a nyugta törlése a gépből, mint a számla elkészítése. Kivártam...nem csak én, hanem a mögöttem álló emberek is, mert addigra már sor alakult ki. Hölgyike készen lett a számlával...oda nyújtja...rám néz...és ennyi!
Semmi elnézést, bocsánat a kellemetlenségért...semmi! Még elköszöni sem! Mosolyogva ránéztem: -és illedelmesen elköszöntem. Nagyon nyugodt és kíméletes hangnemben és nagyon, de nagyon lassan...hogy lássam a hölgyön, és hogy ő is lássa, hogy én tudom...hogy kettőnk közül ő volt az, aki nem jó bugyit húzott fel aznap magára.
Beszólhattam volna legalább háromszor neki, de nem tettem, betudtam annak,... most kezdte a műszakot, ő is ember...tévedhet...elkalandozhat...de hogy a csomagot miért kellett neki dobálnia, nyomkodnia...ezt nem értettem meg. Ez azért sértett egy csöppet! Már írtam a csomagom címzettjének, hogy ha megkapja...valószínű ki kell vasalnia a benne található ajándékomat! Mert még azt is elképzelem ezek után, hogy amikor elmenetem a postáról...újból kivette a ki csomagomat...és még jól meg is taposta!
Megjegyzések
Tudom, az ország egyik legnagyobb ügyfélszolgálata a miénk és a nagyfőnököknek érdeke, hogy az ügyfél elégedett legyen, úgyhogy kell a visszajelzés, hogy lehessen változtatni. :)
Én a helyedben nem mószerolósan, hanem kedvesen megírnám egy emailben...
Puszi,
Z. Ági
Drága Ágikám!
Igen, igazad van...de nekem megfordult valami a fejemben és pont ezért nem is szóltam...mivel hallottam a híradóban, hogy a postai dolgozók közül is küldenek el embereket...arra gondoltam, hogy lehet, hogy ez a hölgyike ép most tudta meg, hogy ő az egyik, akit elküldenek? Nem tudom...! :))) Ezért nem is szóltam...tudom milyen munkanélkülinek lenni! Nem kívánom még ennek a hölgynek sem! :)
Puszikálak! Erikád