Ugrás a fő tartalomra

Lecke, avagy segíts Magadon!

Két féle "leckét" ismerek, az egyik amikor az iskolában házi feladatot kapunk, diák nyelven: lecke. A másik, amikor az élet adja fel nekünk nem pedig a tanár néni vagy bácsi. Ma én is kaptam ebből az utóbbi leckéből, ellopták a pénztárcámat, benne 17 ezer forintommal, bankkártyámmal, fényképekkel, és egy csodálatos emlékkel, amit édesapámtól kaptam, mikor betöltöttem a 18. születésnapomat.
A története: Amikor éppen születni készültem, édesapám bevitte édesanyámat a kórházba. Apu úgy döntött, hogy a szülészeti központ mellett egy vendéglátó egység teraszán várja meg a jó hírt. Még a szülészeten megbeszélte az egyik ott dolgozóval, hogy ha megszületek, szóljanak ki neki. Így is tettek.
Ekkor édesapám, a sörös pohár aljához kapott kerek csipkézet szélű piros papírszalvéta hátuljára ezt írta fel: "Erika, 1969.07.06. 17 óra". Csoda szép ajándék volt nekik, hogy megszületem, és nekem amikor édesapám rám bízta a szalvétát. Mindig a pénztárcájába őrizte, ezért én is így tettem. Hát most ezt a szép kézzel fogható emléket, megrontottál, elcsúfították, mert sajnos a pénztárcámban volt. Ami most nincs!

7 órája lopták el, már kezdek józanodni, magamhoz térni.
Soha nem loptak el tőlem semmit. Nem is ismerem, ezt a fogalmat, ezt a szót! Gyermekemet is mindig arra tanítottam, hogy nem szabad elvenni ami nem az övé. Nem is a sok pénz, a bankkártya letiltása, és az azzal járó költség, mert lesz, és nem is maga a pénztárcám az ami miatt elvagyok keseredve, hanem az, hogy más emberek, hogy merik ezt megtenni. ...ez van! Nincs mit tenni.
Az emlékemet megsirattam, nem maradt más hátra, segíts magadon, ...és varrj egy pénztárcát, mert holnap mikor lemegyek a boltba, nem lesz mibe tennem a pénzt. Igen ám, de még nem tudom, hogy is kezdjek neki. Ma már biztos nem fogok, mert nem vagyok még jól, inkább fekszem, és alig várom, hogy este legyen elaludjak, és holnap úgy keljek fel, hogy a lelkem és az eszem tudja majd, hogy tovább kell lépni.

Megjegyzések

Névtelen üzenete…
Sajnálom. Megdöbbentő, hogy milyen emberek vannak.
Hová fajul ez a világ?
:(
Csipkeherceg üzenete…
Borzasztó hogy ez megtörtént veled. Őszintén sajnálom. Pénz Bankártya jó esetben pótolható de apukádtól maradt kedves emlék az sajnos nem.. Sajnos ez a világ ilyen. . :-(
Nagymamis üzenete…
Sajnálom ami veled történt! Hasonlót már én is átéltem, szerencsémre nekem egy taxis fiatalember visszahozta a pénztárcámat, egy kuka mellett találta. A pénzt kivették...a többit visszakaptam. Lehet, hogy Neked is szerencséd lesz, és visszajuttatják hozzád a pénztárcát a benne lévő emlékekkel! Én mindenesetre szurkolok.....
Ági üzenete…
Sajnos ilyen világot élünk :-(( Pénztárcámat nem lopták MÉG el, de betörésünk már volt. A papírok pótolhatóak, igaz az is költséggel fog járni, de az emlék sajnos nem :-(( Szerintem meg állj neki varrni, nekem az mindig segít!!
Ági
agibo üzenete…
Szegénykém...
erikastyle üzenete…
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
erikastyle üzenete…
Zsófika, Laci, Agibo köszönöm! :)

Nagymamis, köszönöm, és azt is hogy szurkolsz nekem, jól esik, egy kis remény van, hátha...!

Ági, köszönöm, aranyosa vagy, csak egy bibi van, hogy pénztárcát még nem varrtam. De az elkövetkező napokban, megpróbálkozok vele. Mintám már van, egy fénykép de azt hiszem neki ugrok és saját fazont kellene készítenem, nem pedig utánozni egy másikat.

Puszi mindenkinek! Erika
Moncsi üzenete…
Kedves Barátnőm!
Ha kész a pénztárca küldd át nekem gondolatban és én teszek bele neked sok-sok jó kedvet és szerencsét, én vissza is fogom neked küldeni:)) Aki meg volt olyan gonosz és elvette tőled hát legyen neki ennyi és ne több egy garassal sem. Ha lenne benne egy kis emberség legalább a személyes dolgaidat visszajuttatná, de nem fogja, mert aki lop abban nincs emberség!
Légy jó és ne szomorkodj, nézd az élet napos oldalát, minden rossz után jön valami jó is!!!
Puszi Moncsi
Névtelen üzenete…
Szegénykém!! :(((((((
Nagyon sírtál? :'(

Simán összedobsz egy pénztárcát, legalább azon ne szomorkodjál:

http://sewchristine.blogspot.com/2008/03/walletpurse-with-coin-compartment.html

http://darnkat.wordpress.com/quilted-fabric-wallet-tutorial/

http://www.lilblueboo.com/2009/11/scrap-ribbon-walletclutch-tutorial.html

http://bluebirdswing.blogspot.com/2010/06/my-very-first-tutorial-lets-make-wallet.html

Z. Ági
Amanda üzenete…
Sajnálom!
Edina üzenete…
Szia Drága Erika!
Nem hiszem hogy ma jobban érzed magad a történtek után:( Annyira nagyon sajnálom a dolgot... és én is azt kívánom az elkövetőnek hogy ennyi öröme legyen az életben!
Hátha valaki visszajuttatja a dolgaidat hozzád-ha a pénzt nem is...habár ebben nagyon nem lehet bízni:(
Sokszor puszillak! Fel a fejjel!
erikastyle üzenete…
Amanda Nagyon Köszönöm! :)

Drága Moncsi! Z.Ági! Edina! Nagyon Édesek vagytok köszönöm, olyan jól esik! :)))
Már kezdek jobban lenni, de úgy látszik kell még pár nap, mert még nem az igazi.
Puszi! Erika
erikastyle üzenete…
Drága Z.Ágikám! Ezek nagyon jók, köszönöm, már mindegyiket átnéztem, ha nem megyünk pecázni (én nem szeretnék), akkor már neki is kezdek. :))) Köszönöm! Honnan tudtad, hogy erre van szűkségem?, talán tudsz olvasni a sorokból? :))) Drága vagy! Köszönöm!
Puszi! Erika
Monessa üzenete…
Én is sajnálom ami veled történt!
Erika üzenete…
Ez egyszerűen felháborító mire képesek egyes emberek!!!! Nagyon sajnálom ami veled történt!! Bízzunk benne, hogy legalább az iratok visszakerülnek hozzád!!
erikastyle üzenete…
Kedves Monessa és Erika! Nagyon köszönöm, aranyosak vagytok! Mindig is óvatos típus voltam, hála az égnek az irataimat nem lopták el, az a pénztárcám mellett volt az irattartómban, mindig is külön kezeltem őket. Lehet, hogy pont ezért? :) Valószínű! :) Köszönöm! Erika

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

 Újraszalvéta.  Újraszalvéta egybe írva, de csak is azért, mert újra és újra használhatód.  Környezetkímélő, hulladékmentes, higiénikus, frissentartó csomagoló. Ne használjunk többet fóliákat, nejlon zacskókat, szalvétákat.  Én 2019 nyár óta nem vettem szalvétát, fóliát, alufóliát, nejlon zacskót. Itt egy praktikus csomagolóanyag, amit hosszú időn keresztül tudsz használni.  Ismerd meg az újraszalvétát:  - Szendvicsek, uzsonnák, tízóraik csomagolására alkalmas. - Külső oldala: mintás 100% pamut vászon anyag - Másik oldala: PUL anyag, ami környezetbarát, élelmiszerbiztos, frissentartó, könnyen kezelhető, száraz és nedves ruhával letörölhető anyag.  - Tépőzárral záródik.  Válassz a kínálatból, ami nem lesz egyszerű, mert rengeteg szebbnél szebb pamut vászon anyagból készítettem el őket.  Minden korosztálynak ajánlom. 

Újabb Angyallal találkoztam....és hogy mi készül?

Egy újabb Angyallal találkoztam, Nagyon szépen köszönöm Zsuzsinak a könyv másolatát és lemezt is! Nagyon szerettem volna ezt a könyvet...mivel most tanulok horgolni, az alapokat már elsajátítottam, most már csak a trükkök és a gyakorlat vár rám. :) Általában ha megszeretnék valamit tanulni, és érzem hogy van rá egy csöpp kis tehetségem, egyből bele vágok a közepébe...most is ez történt. Ezt a szép kendőt kezdtem el horgolni...igaz én felcseréletem a színeket, de már várom, hogy készen legyen. A könyv is nagyon hasznos, sok kis apróságot tanultam belőle, amire nem is gondoltam első körben. :)))  A kendő innen származik: http://szeretekhorgolni.com/horgolas_mintak/kek-hullam-horgolt-kendo Mintája:

Bevásárló zsák

Újra és újra használható bevásárló ÖKO tasakok, a nejlon zacskók helyett. Pamutvászon és tüll anyagból készültek. Bevásárlás alkalmával vidd magaddal, pékárú, gyümölcs, zöldség, magvak...stb vásárlására alkalmas. A tüll anyagon keresztül pedig látni mit vásároltál így a pénztárnál nem kell kipakolni belőle. Ha ragasztó címkét kell rá tenni, akkor pedig a pamutvászon anyagra ráteheted, otthon meg leveheted róla. Teteje zsinórral összehúzható. Készült hozzá egy tépőzáras összefogató, ezért kis helyen is elfér, akár a táskádban, otthon pedig a fiókban. A szett 3 db-os Nagy: 25x33 cm Közepes: 20x28 cm Kicsi: 15x22 cm Tisztítása: mosógépben, vasalható. Megvásárolható a meska oldalamon: Link: https://www.meska.hu/Shop/index/8651