Ugrás a fő tartalomra

Egy panellakó vidéken!

Már írtam róla, hogy Balatonvilágoson töltök két hetet, ezt nem ragoznám tovább (ha valakit érdekkelnek az előzmények, akkor a régebbi bejegyzéseimben olvassa el). Nem is gondoltam volna, hogy sok minden történik majd velem, mivel nem terveztem, hogy nagy kirándulásokat teszek, mivel az idő sem olyan (kivéve a mai nap), meg hát nem is ezért jöttem ide.  Így hát megosztom veletek egy panellakó (én) történetét vidéken. 

A Boltügy!
A csodálatos vidéki kertes házakon és a nyaralókon kívül a környéken „egy” pici bolt van. (Olyan 10 km-res körzetben, szerintem) Na, ezt a pici boltot kellett megkeresnem. Tina elmagyarázta, de mivel csak töri a magyart, én meg nem beszélem az angol nyelvet, elindultam amerre mutatott bent a szobában. Az utca elejére kiértem, majd elmentem balra, mentem, mentem, mentem… de semmi, jött egy autó, gondoltam leintem, így tettem, kiderült, hogy nem ide valósiak, tőlem kértek segítséget, (még jó, hogy 10 éve ide járunk, évi öt-hat alkalommal, kocsival ismerem a környéket) így tudtam nekik segíteni, csak ők nekem nem. Aztán jött egy biciklis ember, ő elmagyarázta, menjek be abba az utcába (abból jöttem ki!!!!) és majd a domb után meglátom a boltot. Visszafordultam, be az utcánkba, ahonnan kijöttem, elmentem a házunk előtt fel a dombra,...és semmi. Másik utcán le a dombról és láss csodát ott egy kis utca és benne a bolt. Jobban körül néztem, és kiderült, hogy a házunk mögött vagyok. Ha én ezt tudtam volna!!!!! (lehet, hogy csak kerítést kellett volna ugranom) Akkor nem ismertem meg volna gyalog a közvetlen környéket. (de azért a biciklis ember is jól megvezetett!):)))


Megjegyzések

Moncsi üzenete…
Nem gond, legalább egy kicsit sétáltál:)))
Látom azért nem unatkozol ott sem:))
Szép napot neked, szebbet, naposabbat mint eddig volt:)))
Üdv Moncsi
erikastyle üzenete…
Drága vagy Moncsi! Köszönöm! :)))
Csak már otthon lennék! Otthon édes otthon! :)))) Komolyan mondom, kihímzem! :))))
Moncsi üzenete…
Kedves Erika!
Szia, szinte elsőként kezdtem el olvasni a blogodat és igazán szimpatikus lettél az olvasottak alapján, így gondoltam megírom ezt Neked! Ez a bejegyzés egy pontot ér Számodra az "Egy jó szó" játékban! :)"

A játék innen indul:
http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

Legyen szép a napod kívánom neked!
Kathy üzenete…
Jot mosolyogtam, aranyos kis tortenetet irtal! :))
Moncsi üzenete…
Szia!
Szeretnélek megajándékozni, ezért kérlek nézz be hozzám érte.
Üdv Moncsi

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Meghirdetem "első" játékomat! :)

Ebben az évben, eddig minden hónapban kaptam Tőletek egy-egy díjat, és rengeteg aranyos, és kedves megjegyzést. Most evvel „is” viszonozni szeretném és megköszöni Nektek! Ezért arra gondoltam, játékot hirdetek. Két ajándékot sorsolnék ki köztetek, ha jelentkeztek a játékomra. Így a két nyertes ajándéka: Egy keresztszemes csomag (Made in U.S.A.) és egy goblen csomag. A feladat egyszerű: Aki játszani szeretne, írjon egy megjegyzést ide, a blogotok címével együtt. A játékot hirdető képet tedd ki a blogodra. Sorsolás: 2011.április.16-án Keresztszemes csomag mintája, és a hozzátartozó hímzőfonalak:   Goblen csomag mintája és a hozzátartozó hímzőfonalak:

Sneck zsák

Újra és újra használható, kitörölhető, uzsonnás tasak, egy nagyobb és egy kisebb tasakból áll ez a szett. Gyümölcsnek, szendvicsnek, pogácsának, keksznek, rágcsának. Pékségbe is viheted magaddal. Anyaga: kívül 100% pamutvászon Belül: vízlepergető, kitörölhető PUL anyag Méretek: nagyobb 18x18 cm, kisebb: 14x13 cm Tisztítása: Alacsony hőfokon ajánlott mosni, öblítőt lehetőség szerint ne használjunk. Vasalás, kis hőfokon a vászon oldal felől. Szárítógépbe kérlek, ne tedd! Megvásárolható a meska oldalamon: Link: https://www.meska.hu/Shop/index/8651

Szülinapi játékom!

Kedves Barátnőim, Lányok, Laci és minden idelátogató!  Egy évvel ezelőtt, így kezdtem "Soha nem gondoltam volna...", ez még mindig aktuális, mert most is elmondhatom, hogy soha nem gondoltam volna, hogy egy év alatt ennyien látogatják a blogomat, hogy ennyi kedves emberrel ismerkedek meg! Köszönöm! Köszönöm a szép szavakat, amelyekkel megajándékoztatok, köszönöm az ajándékokat, amelyeket kivétel nélkül imádok és nagy becsben tartok!  Köszönöm, hogy vagytok!  Köszönet képen szülinapi játékot indítok!  Ajándékom nem más, mint egy bordó rózsás, "Édes otthon" textiltáblácska szívekkel, és hozzá saját magam elkészítem a nyertes kívánságának megfelelően 20 db termék kísérőkártyát, olyat amilyet ő szeretne.  A játékszabály egyszerű:  - legyél a követőm, de ha nincs blogod, az sem baj, "névtelenek" is örülök (mivel van egy pár kedves ember akikkel e-mailben levelezek, de nincs blogjuk, ők is jelentkezhetnek, - írj egy megjegyzést ide, ehhez a bejegyzéshez, - h...