Ugrás a fő tartalomra

Új év és egy új kívánság!

Tavaly ilyenkor ezerrel vetettem bele magam a blogozás rejtelmeibe, és a patchwork világába. Nagyon sok minden történt a tavalyi évben, rosszabb voltam egy "tengernél" és egy nagyobb "cunaminál". A lelkem hullámzott ezerrel, sokszor hagytam, hogy csak sodorjon magával, de olykor partot értem. A fogadalmakban nem hiszek, de ilyenkor el kell egy kívánság. Tavaly év elején, nagyon szerettem volna egy valamit, még pedig, hogy ebben a világban, amit most élünk, legyen egy munkahelyem. Bejött, lett! :) Most megint itt vagyok egy új év elején, és megint van egy kívánságom, amit nagyon szeretnék, hogy teljesüljön! Nem árulom el, akkor sem tettem, majd egy év múlva! :)))
Ami alapjában véve kívánok mindenkinek, legyen olyan éve, amilyet szeretne magának, legyen sok erőnk a váratlan megpróbáltatásokhoz, okozunk akaratlanul is sok-sok örömöt egymásnak, mosolyogjunk, és nézzünk mindig előre!

Megjegyzések

Erika üzenete…
Nagyon szép gondolat! Így legyen!
Hopi-Patch üzenete…
Kívánom, hogy minden kívánságod teljesüljön!
Nagyon boldog, sikeres, új esztendőt kívánok!
És feltétlenül meg kell dicsérjem az új arculatodat! Nagyon tetszik! Elárulod nekem, hogy "követted el"?
Üdv. Mónika
Editfolt üzenete…
Remélem az idei is teljesül! B:U:É:K:
erikastyle üzenete…
Köszönöm Lányok! :)

Mónikának a kérdésedre a válasz: http://darabka.blogspot.com/

Puszi mindenkinek! Erika
Hopi-Patch üzenete…
Köszönöm Erika! Hasznát fogom venni!
És köszönöm a meghívást, elmegyek a közös varrásotokra, már csak azért is, hogy találkozhassak Veled!
(Előtte azért kérlek, emlékeztess a dátumra, nehogy elfelejtsem!)
erikastyle üzenete…
Ok Mónika! :)))) Így legyen! :))))

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

 Újraszalvéta.  Újraszalvéta egybe írva, de csak is azért, mert újra és újra használhatód.  Környezetkímélő, hulladékmentes, higiénikus, frissentartó csomagoló. Ne használjunk többet fóliákat, nejlon zacskókat, szalvétákat.  Én 2019 nyár óta nem vettem szalvétát, fóliát, alufóliát, nejlon zacskót. Itt egy praktikus csomagolóanyag, amit hosszú időn keresztül tudsz használni.  Ismerd meg az újraszalvétát:  - Szendvicsek, uzsonnák, tízóraik csomagolására alkalmas. - Külső oldala: mintás 100% pamut vászon anyag - Másik oldala: PUL anyag, ami környezetbarát, élelmiszerbiztos, frissentartó, könnyen kezelhető, száraz és nedves ruhával letörölhető anyag.  - Tépőzárral záródik.  Válassz a kínálatból, ami nem lesz egyszerű, mert rengeteg szebbnél szebb pamut vászon anyagból készítettem el őket.  Minden korosztálynak ajánlom. 

Újabb Angyallal találkoztam....és hogy mi készül?

Egy újabb Angyallal találkoztam, Nagyon szépen köszönöm Zsuzsinak a könyv másolatát és lemezt is! Nagyon szerettem volna ezt a könyvet...mivel most tanulok horgolni, az alapokat már elsajátítottam, most már csak a trükkök és a gyakorlat vár rám. :) Általában ha megszeretnék valamit tanulni, és érzem hogy van rá egy csöpp kis tehetségem, egyből bele vágok a közepébe...most is ez történt. Ezt a szép kendőt kezdtem el horgolni...igaz én felcseréletem a színeket, de már várom, hogy készen legyen. A könyv is nagyon hasznos, sok kis apróságot tanultam belőle, amire nem is gondoltam első körben. :)))  A kendő innen származik: http://szeretekhorgolni.com/horgolas_mintak/kek-hullam-horgolt-kendo Mintája:

Bevásárló zsák

Újra és újra használható bevásárló ÖKO tasakok, a nejlon zacskók helyett. Pamutvászon és tüll anyagból készültek. Bevásárlás alkalmával vidd magaddal, pékárú, gyümölcs, zöldség, magvak...stb vásárlására alkalmas. A tüll anyagon keresztül pedig látni mit vásároltál így a pénztárnál nem kell kipakolni belőle. Ha ragasztó címkét kell rá tenni, akkor pedig a pamutvászon anyagra ráteheted, otthon meg leveheted róla. Teteje zsinórral összehúzható. Készült hozzá egy tépőzáras összefogató, ezért kis helyen is elfér, akár a táskádban, otthon pedig a fiókban. A szett 3 db-os Nagy: 25x33 cm Közepes: 20x28 cm Kicsi: 15x22 cm Tisztítása: mosógépben, vasalható. Megvásárolható a meska oldalamon: Link: https://www.meska.hu/Shop/index/8651